lelepleződött...

M.mel két éve minden nap találkoztunk, mindent tudtam róla, ő is rólam. Bármikor bármit megtettünk volna a másiknak, fontos volt nekem, és én is éreztem, hogy ha a legfényesebb csillagot kérem, odaadná. Igazi barátság volt, se több, se kevesebb. Pont, ahogy kellett. Aztán idővel ő lett a legjobb. Nem volt tökéletes, és csalódtam is benne, de sikerült átértékelni a kapcsolatot nem emlékké, hanem jelenné.
Egyszer viszont elballagott, és kevesebbet találkoztam vele, kevesebbet tudtam róla és kevesebbet tudtam elmondani neki.
Éreztem, hogy hiányzik, és kétségbeesetten próbáltam valakit keresni, aki a helyére léphet. Akivel ugyanúgy vagyok, mint vele. Egy ilyen ember volt / van az életemben.
Sokáig úgy éreztem, ő igazi, önzetlen barát, a bármit-kérhetsz fajtából. És kényelmes volt ezt gondolni. De az elmúlt pár hónapban rá kell jönnöm, ez tényleg egy nagy "muszáj" (!)..hogy ő nem volt és soha nem is lesz nekem 'olyan'.
Csalódások sorozata, és a csodaszép szobromról lehull a lepel, és rájövök, hogy nagyon sok minden nem olyan, amilyennek elképzeltem. Bármennyire fáj beismerni, ő önzőbb..Mintha eddig fátyol takarta volna. Aki nekem fontos volt, csak egy idea. Egy próbálkozás. Hogy pótoljam azt, akit nem tudok.

És rájöjjek: még mindig M. az én "bátyám", akiről tudom, hogy tényleg érdekli hogy merre sodor az élet. Ritka az ilyen.

Pótolhatatlan.