Pótolni a nélkülözhetetlen embereket nehéz. Elfelejteni az elfelejthetetlent még nehezebb. De van egy pont, amikor a padlón vagy, és tudod hogy muszáj feállnod. Továbbmenni, emelt fővel veszíteni. Tudnod kell, hogy csak magadra számíthatsz, és csak magadban bízhatsz. Elszántan mész fejjel a falnak, koppansz, és rájössz hogy ez az élet rendje.
Nem voltam sosem depressziós, csakhát ismerős a padló. De nem lehet boldog az, aki nem tudja, mi az ára. Semmit nem adnak ingyen, és a jó dolgoknak nagy az ára. De élni tudni kell.
Eddig életemben egyetlen embernek sikerült teljesen hazavágnia...de akkor mindet vitt...nem maradt szinte semmim, csak ÉN...minden nap szembenézni vele...
Néha a dolgok, amiken nem tudunk változtatni, megváltoztatnak minket. Én is megváltoztam. Olyan dolgokat tettem, amiket el sem tudtam volna képzelni magamról, messzebre toltam a falakat, amiknek addig fejjel mentem. Magamnak toltam ki a határokat, és szabadabb lett a világom.
Túltettem magam azon, amit átéltem, és annyit tudok mondani azoknak az embereknek, akik miatt az lettem aki ma vagyok: köszöntem.
Olyan nem lesz, hogy mindig mindenki szeretni fog..asszem egyre kevesebb lesz belőlük..de nem is fontos....
egyébként meg a véleményedet vagy nekem mondd, vagy ne strapáld magad;)
spotlight
- zs.
- Szombathely, Vas, Hungary
- Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyébe lennél, És bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.'
Könnyeket csaltál a szemembe.
VálaszTörlés