vége?neeem.kezdődik egy sokkal jobb...

Mindig gyengének éreztem magam, hogy nem tudok csak úgy továbblépni. Ha egy viszony vagy egy házasság véget ér, szakítanak, és elfelejtik egymást, úgy válnak el egymástól, mint egy pár elnyűtt cipőtől. Senkit nem tudok elfelejteni, akihez valaha közöm volt. Minden egyes ember különleges és felejthetetlen, senkit nem lehet pótolni, ami elveszett, elveszett. Mindig megvisel, ha egy kapcsolatom véget ér, nehezen heverem ki. Sokkal óvatosabb lettem, inkább bele sem megyek, akkor is nehezen szakadok el a másiktól, elveszek az apró dolgokban. Apró részleteikben látom őket, és mindenkiben van valami, ami megindít és hiányozni fog nekem, ezek az apró, gyönyörű részletek teszik pótolhatatlanná a másikat...

más, de ebben ugyanaz.

Szeretem az eleven szerelmet, a felforgató humort, a lehetetlent, az illúziót. Szeretem a fiatal, szabad emberek nevetését. Gyűlölöm a lemondást, a türelmet, a hivatásos hősiességet és minden kötelező szépérzést. Félek, hogy megismerem a korlátaimat.//r.m.

Boldogság

"Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. Okozzon nekem ezután is ilyen érthetetlen gyötrelmeket és örömöket. Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál. Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya."

K.D.

lelepleződött...

M.mel két éve minden nap találkoztunk, mindent tudtam róla, ő is rólam. Bármikor bármit megtettünk volna a másiknak, fontos volt nekem, és én is éreztem, hogy ha a legfényesebb csillagot kérem, odaadná. Igazi barátság volt, se több, se kevesebb. Pont, ahogy kellett. Aztán idővel ő lett a legjobb. Nem volt tökéletes, és csalódtam is benne, de sikerült átértékelni a kapcsolatot nem emlékké, hanem jelenné.
Egyszer viszont elballagott, és kevesebbet találkoztam vele, kevesebbet tudtam róla és kevesebbet tudtam elmondani neki.
Éreztem, hogy hiányzik, és kétségbeesetten próbáltam valakit keresni, aki a helyére léphet. Akivel ugyanúgy vagyok, mint vele. Egy ilyen ember volt / van az életemben.
Sokáig úgy éreztem, ő igazi, önzetlen barát, a bármit-kérhetsz fajtából. És kényelmes volt ezt gondolni. De az elmúlt pár hónapban rá kell jönnöm, ez tényleg egy nagy "muszáj" (!)..hogy ő nem volt és soha nem is lesz nekem 'olyan'.
Csalódások sorozata, és a csodaszép szobromról lehull a lepel, és rájövök, hogy nagyon sok minden nem olyan, amilyennek elképzeltem. Bármennyire fáj beismerni, ő önzőbb..Mintha eddig fátyol takarta volna. Aki nekem fontos volt, csak egy idea. Egy próbálkozás. Hogy pótoljam azt, akit nem tudok.

És rájöjjek: még mindig M. az én "bátyám", akiről tudom, hogy tényleg érdekli hogy merre sodor az élet. Ritka az ilyen.

Pótolhatatlan.

lebegés

Thom Yorke: Hearing damage

http://www.youtube.com/watch?v=P7nz6-UVrmU&feature=related

Sea wolf: The violet hour

http://www.youtube.com/watch?v=4XL0dmTJLCU

párbeszéd

D.:- ...de ki tudja mi lesz később :)?
Zs.:- senki. És ez benne a szép.

don't stop me now

http://www.youtube.com/watch?v=58CJih1iYC0

posztérettségi partytime következik. Viszonylag jó hangulatban igyekszem belevágni a szórakozás habostortájába. Kicsit álmosan az éjszakázásoktól, 1-ig tanulástól, és ha hiszed, ha nem, az öröm is tud fárasztó lenni.
Újra felfelé kezd szárnyalni egy csillag az égen. Ne állj most az utamba ;) !

eufória

Az elején fel sem fogtam. Kijöttem, álltam a folyosón és csak néztem magam elé. Aztán elindultam a kabátomért. Még mindig semmi. Úgy megyek ki az épületből, mint egy robot, felhívok mindenkit, akit fontos, de még mindig nem éreztem semmit.
Aztán álltam a zebránál és hirtelen rámtört a felismerés. Megcsináltam. Vége.
És nevetnem kell. Nevettem is. Két babakocsis anyuka jött velem szembe, és kábé teljesen hülyének néztek, de nem érdekelt. Egyszerűen kizártam őket, mert átcsapott a hullám. Át tudtam volna ölelni az egész világot. Mindent és mindenkit szerettem abban a pillanatban. Úgy éreztem, ott és akkor mindenre képes lennék. Egy pillanat volt az egész.

Most már mást érzek. Igazából ami feltűnik, az bizonyos érzések hiánya. Nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy miért tv-zek és nem tanulok, nem érzek félelmet, szorongást, gyomorgörcsöt, kétségbeesést, nem érzem Murphy törvényét Damoklész kardjaként lebegni a fejem fölött. Ez így valami fantasztikus. felszabadult.
eufória.

I♥ érettségi..brr

kiráz a hideg a gondolattól. még 14 és fél óra

annyi mindent mondanék, hogy inkább el se kezdem...

10 alapfilm, amit feltétlenül látnod kell

Valószínű a 10 kedvenc filmem nem ez a 10 lenne, de ezek olyan kultuszfilmek, amiket mindenkinek muszáj legalább életében egyszer megnézni.A sorrend nem fontos:)Ez úgyis csak kis része a mindenképpen-meg-kell-nézni filmeknek :)

1. Arizónai álmodozók (a biztos befutó)
2. Hangover-Másnaposok
3. Parfüm
4. Csokoládé
5. A tanú
6. Macskajaj
7. Rekviem egy álomért
8. Berlin felett az ég
9. Ponyvaregény
10.Truman show

mai zsákbamacska

"Minden embernek joga van az életben egy nagy őrültséghez."

/Mario Gianluigi Puzo/

Marko Markovic

Ez az ember nagyon tud zenélni. Az a koncert életem egyik legjobb élménye volt. Tele volt a tér, mindenki táncolt, az 50 éves házaspár mellettünk újraélte a fiatalságát, a discozenén felnövő srácok tapsoltak és fütyültek.
Voltam már jó koncerteken, de ez nagyon új volt. Sokkal több és sokkal jobb. Utána úgy éreztem, napokig tudnám hallgatni.

Koncert után mentem a dolgomra egy barátommal, és 50 cm-re állt tőlem. És köszöntem, visszaköszönt és beszélgettünk. 5 mondat volt. És egy fantasztikus élmény.

Kirúgjuk magunk alól a földet

Zuhog az eső, csak változz, csak változz
ahogy az idő, csak változz, csak változz
simogat az ég, csak változz, csak változz csak még
mert nem volt, még nem volt elég

Jön értünk egy másik hajó
a nap süt és hull rám a hó
a Mindenhol Mindenható most változtat rajtam.

És zuhog az eső, az égből a földre
ahogy az idő, csak változz örökre
simogat az ég, csak változz, csak változz csak még
mert nem volt, még nem volt elég

Keresnek újra, mindig keresnek
jönnek az árnyak, szembe jönnek
magamat látom, csak magamat féltem
Fenn a magasban és Lenn a mélyben...

lételemem

Annyi mindent kéne csinálni, megtanulni, eldönteni..kétszer ennyi idő is kevés lenne, hogy minden dolgomra legyen időm, saját magam is beleértve. Érzem, ahogy a dolgok kicsúsznak a kezeim közül, nem tudom kontrollálni magam, egyszerűen csak jön. Néha elemi erővel rámtör a melankólia, a hiány érzése. Pedig alapvetően optimista típus vagyok. Mostanában sokszor mégis nagyon egyedül és nagyon kiszolgáltatottan. És nem tudom titkolni, még sebezhetőbb vagyok. Taníts meg nevetni ha nem tudok, csevegni azzal, akivel nem akarok, nem kifakadni, ha nagyon mondanám. Hiszen így élünk..nekem mégis ez a legnagyobb félelmem. Nem tudom azt hazudni, hogy semmi bajom, ha igen, vannak gondjaim.Nem tudom azt mondani hogy jól vagyok, ha nem vagyok jól. Muszáj megnyílnom nektek, muszáj kiadnom, ami bennem van, különben egyszer szétesem.
Többnyire csak ülök és tanulok, vagy épp beszélgetek valakivel, és elfog ez az érzés. Minek alakoskodsz velem? Miért hallgatsz meg ha nem érdekel?..vagy miért nem hallgatsz meg, ha fontos vagy nekem? Miért nem figyelsz rám?
Innen egyedül nem tudom visszarántani magam. Néha annyira hiányzik. Az érzés, az érintés, a tudat.
Újra kell gondolnom a kapcsolataimat. Helyretenni és értékelni, hogy ne várjak többet. Én mégis többet adok. Ezért élek, mégis ettől félek a legjobban a világon.

de nekem kell, hogy adhassak!.

fényes utakon engedj szabadon járnom..

ne kínozz felvillanó képekkel, reálisan létező mindennapi apróságokkal és naturalista részletességel az éjszakába hallucinált lázálmokkal. ne tegyél elém tükröt, hogy azt lássam benne, ami nem vagyok. magam alá húznak a körülmények, néha nem tudom kezelni az érzéseimet. nem tudom, mit érzek, tőlem idegen jelenségeket fedezek fel magamban. és nem tudom hova tenni, mert ha körülnézek, téged látlak mindenhol és szétesem. darabjaimra hullok szét a folyosó kövein. csendben, néha nevetek is közbe. Próbálom behozni a lemaradásom mellettük, közben meztelennek érzem magam. Védtelennek és kiszolgáltatottnak.és nem tudom megkeresni a lépcsőn lefele pattogó töredékeimet. van, amit örökre ott hagyok.
Hagyj megszabadulni magadtól, össze kell szednem magam. Meg kell keresnem a darabjaimat és mindegyiket a helyére kell raknom, mielőtt más teszi meg velem. Adj nekem esélyt!

ki vagy te? kétségbeesés, ködként rámtelepülő bizonytalanság?..nem tudom. de nem szeretlek.nem akarlak.

nem érzés vagy, pusztán az érzéseim hiánya.